Az Irgalmasság órája (15:00)

1320 Jézus mondja: ,,Délután három órakor könyörögj irgalmamért, főleg a bűnösök részére. Mélyülj el, ha csak rövid időre is, szenvedéseimben, főleg elhagyatottságomban halálom óráján. Ez a nagy irgalom órája a világ számára. Megengedem, hogy behatolj halálos szomorúságomba. Ebben az órában nem tagadok meg semmit a lelkektől, akik szenvedéseimre hivatkozva kérnek tőlem valamit.”

 

 

„Az irgalom halálom órájában nyílt meg teljesen a lelkek számára.”

„Valahányszor hallod, hogy 3-at üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald, hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre.

Ebben az órában (délután 3 órakor) haldokoltam a kereszten, ebben az órában győzte le az irgalom az igazságosságot, és a kegyelem belépett az egész világba.”

„Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat. Ha nem lehetséges, akkor kis időre térj be a kápolnába és tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, merülj el imában – ha röviden is – ott, ahol éppen vagy.”

„Ebben az órában – ígéri Jézus – kéréseddel elnyersz mindent magad és a mások számára. Nem tagadok meg semmi a lélektől, aki szenvedésemre hivatkozva, sebeim érdemeiért kér tőlem valamit.”

Az imádságot tehát
– az irgalom órájában, délután 3 órakor
– Jézushoz kell intéznünk,
– az ő fájdalmas szenvedéseinek értékére hivatkozva.

Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése

„Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya a csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek. (napló 1075)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük