A Turini Szent Lepel a hagyomány szerint Jézus halottasleple volt. Mind a négy evangélium megemlíti a kendőt és a gyolcsokat, amiket Jézus temetésénél használtak. János apostol kiemeli, hogy Péterrel együtt megtalálták a sírban a kendőt, amely Jézus fejét s arcát fedte „és ez nem a gyolcsok között volt, hanem külön összehajtva más helyen”. (Jn 20,7; Lk 24, 12; Mk 15, 46; Mt 27, 59)
A baloldali kép negatív filmen látható: a bal kéz a jobb kézen fekszik, és az eredetileg sötét vérnyomok itt világos foltok. Élesen kirajzolódnak a sebhelyek a töviskorona, a lándzsadöfés, a szegek és egyéb sérülések nyomán. – A háromszögű foltok később kerültek a lepelre, amikor egy tűzvész után kijavították az égési károkat.
A jobboldali kép a lepel másik fele szintén negatív filmen, ahol a háton lévő sebek nyomai látszanak. A fejbőr erősen vérzett a tövisek szúrásától. A korbácsolás nyomait mutatják a ferde vonások két-két ponttal a hát mindkét oldalán egészen le a lábszárakig. Több mint 120 ilyen sebhely látható. Ezek pontosan megfelelnek a régi római korbácsoknak, melyek három szíjból álltak s a szíjak végére két-két vasgolyó volt kötve. Az áldozatot két hóhér korbácsolta, az egyik jobbról s a másik balról.
Ha meg akarjuk érteni ennek a lepelnek jelentőségét és értékét, ismernünk kell a korabeli temetés módját, a lepel történetét s a kutatások eredményeit. A következő fejezetekben csak egy rövid vázlatot adhatunk.
- A TEMETÉS
Jézus temetésére igen rövid idő jutott. Péntek délután háromkor halt meg. Aztán legalább másfél órába került, míg József megkapta Pilátus engedélyét, megvette a leplet és visszaért a Golgotára. Az is időbe került, amíg kihúzták a szegeket a keresztfából és levették Jézust. Naplementéig, este 6 óráig készen kellett lenniük a temetéssel, a szombati munkatilalom törvénye miatt. Ezért nem volt idejük, hogy lemossák a vért s izzadságot Jézus testéről és bebalzsamozzák illatos olajokkal, a szokások szerint. Csak a mirhából s aloéból készített fűszert alkalmazták, hogy ez legalább néhány napig semlegesítse a holttest izzadmányait.
Ezeknek a tényeknek köszönhető, hogy az egész test a sebekkel együtt tisztán rányomódott a lepelre. A temetéshez lenvásznakat használtak: a kb. 4 m hosszú és 1 m széles kendőt (sudarium) vászonszalagokkal vagy gyolcsokkal (linteamina) kötözték a holtestre.
A nagy leplet leterítették a földre és mirha-aloéport szórtak rá. Aztán az egyik felére fektették a holttestet s azt is beszórták a fűszerrel. A lepel másik felét a fejen átvetve ráterítették testre. Végül a gyolcsokkal szorosan átkötözték a halottat és így a belső lepel rátapadt az arcra s a test minden részére.
Szent János hangsúlyozza evangéliumában, hogy ezt a belső leplet összehajtogatva találták egy külön helyre téve a sírboltban (Jn 20, 10). Ez vasárnap reggel történt, miután az asszonyok jelentették az apostoloknak, hogy a sírt üresen találták. Az asszonyok már kora hajnalban kimentek a sírhoz, hogy megmossák és bebalzsamozzák Jézus testét. Mivel azonban nem találták ott, először arra gondoltak, hogy talán ismeretlen tettesek ellopták. De ha ellopták volna, nem hagyták volna ott a lepleket. A lopás azért sem volt lehetséges, mert a sírkamra bejáratát egy nagy kőtömbbel lezárták, lepecsételték és katonákkal őriztették (Mt 27, 60-66).
A sírban talált leplet Péter és János biztosan magukkal vitték. Hiszen nem csak az üres sír, hanem sokkal inkább ez a „külön összehajtott kendő” volt az első bizonyíték számukra, hogy Jézus valóban feltámadt. Ő pedig még aznap este megjelent nekik (Jn 20, 19).
- A LEPEL TÖRTÉNETE
1978-ban volt 400 éve, hogy a leplet a torinói Szent János dómban helyezték el. Ebben az évben kivették a zárt ereklyetartóból és kiállították közszemlére. Ekkor kapott engedélyt egy 36 tagú tudományos bizottság is, hogy felülvizsgálják az ereklye valódiságát és eredetét. A bizottság tagjai kiváló történészek, teológusok, orvosok, biológusok, kémikusok és fizikusok voltak. 1981 őszéig számos újság és TV-adás közölt beszámolókat a munkájukról.
Írásos hagyományok szerint a lepel Kr. u. 33-ban kerülhetett Jeruzsálemből Edesszába (Urfa a mai Törökország keleti részén). A 72 tanítvány egyike vihette oda a kendőt „a Megváltó képmásával” Abgár királynak, aki súlyos beteg volt. Miután a király megérintette a „szent kendőt”, meggyógyult és mint hivő meg is keresztelkedett.
Amikor aztán Kr. u. 51-ben elkezdődött a keresztények üldözése, a kendőt elrejtették ott a nyugati városkapu egyik falmélyedésében. Állítólag ott is maradt befalazva 500 éven át. Akkor találták meg, amikor egy földrengés és árvíz után 525-ben elkezdték a város újjáépítését. Később a bizánci csapatok megszállták az edesszai tartományt, és az értékes ereklyét elvitték Konstantinápolyba. Itt a bazilika főoltárán helyezték el úgy, hogy csak az arc lenyomatát lehetett látni az összehajtott lepelen. Egy feljegyzés szerint úgy tisztelték ezt a bizánci egyházban, mint „Krisztus képmását, amit nem emberkéz alkotott”.
A lepel 1204-ben került Franciaországba. A savoyai keresztes vitézek hozták magukkal, miután visszafoglalták Konstantinápolyt a mohamedánoktól. Ettől kezdve a savoyai hercegség, a későbbi olasz királyi ház volt a „szent lepel” tulajdonosa és őrzője.
Egy ezüstládában tartották az ereklyét a chambéryi vár kápolnájában. Itt érte a tűzvész 1532-ben. Mire a ládát kimentették a tűzből, az ezüst már megolvadt az egyik sarkán és szimmetrikusan lyukakat égetett az összehajtogatott lepelen. Ezeket a chambéryi apácák befoltozták a háromszögű vászondarabokkal, melyek a lepel mindkét szélén láthatók. A test legfontosabb lenyomatai nem sérültek meg a tűzvészben.
1578-ban ünnepélyes keretek közt vitték át a leplet Torinóba, a hercegség olaszországi székhelyére. Felelős őrzője ezentúl a mindenkori torinói érsek lett.
1983-ban elhúnyt a Savoyai-család utolsó tagja, Umberto volt olasz király, és végrendeletében a Vatikánra hagyta az ereklyét. II. János Pál pápa elfogadta és elrendelte, hogy tovább is a torinói székesegyházban őrizzék.
Jézus kereszthalálának 1900-éves emlékét az Egyház 1933-ban ünnepelte. Ez év március25-én XI. Pius pápa meghirdette a Szentévet és ugyanakkor megbízott néhány szakembert, hogy alaposabban vizsgálják meg a turini lepel eredetét. Ekkor készítették az első részletes fényképeket és nagyításokat is. Minden jel arra mutatott, hogy lepel nem hamisítás, hanem valódi halottaslepel, amelybe egy keresztrefeszített férfit temettek.
Az utolsó 400 éven át már húsz pápa vallotta sok püspökkel és szenttel együtt, hogy a turini lepel hihetőleg azonos azzal a kendővel, amelyről Szent János beszél az evangéliumában (20, 7). Valódiságát senki sem tudta megcáfolni. Xl. Pius pápa is csatlakozott elődei meggyőződéséhez és egy külön imát írt az értékes ereklye tiszteletére. Ezzel az imával zárta le a szentévet 1934 március 30-án, nagypéntek délután:
Urunk Jézus Krisztus! E lepel által, mely szent testedet takarta a kereszthalál után, földi életed és nagy szereteted látható jeleit hagytad ránk. Kérünk Téged, megváltó szenvedésed érdemei által, amiről a lepel tanúskodik, adj nekünk is részt örök dicsőségedben a feltámadás napján! Ki élsz és uralkodol most és mindörökké. Amen.
- AZ ÚJABB KUTATÁSOK EREDMÉNYE
Az 1978-as kutató csoport igen alapos vizsgálatokat végzett a legmodernebb fizikai műszerek segítségével. Elektromikroszkóppal felnagyították a szövet rostjaihoz tapadt porszemeket és virágport. Megállapították, hogy ezek egy része csakis Jeruzsálemből származhat, másutt nem található. Több mint 200 különböző növényi maradványt azonosítottak. Ezek igazolják a lepel hosszú útját a Golgotától a torinói székesegyházig.
A varratlan lepel 434 cm hosszú és 110 cm széles. Eredeti damaszkuszi kéziszőttes. Szövési
tája az ún. „átlós halszálka-minta”, amely Nyugaton ismeretlen volt a 14. századig.
Újabb fényképeket készítettek infravörös átvilágításban, így a sebek és vérfoltok még élesebben kirajzolódtak. Az orvosok csodálkozva vizsgálták a lenyomatok anatómiai tökéletességét, és pontosan meg tudták állapítani a testen látható sérülések eredetét s klinikai jelentőségét. A sötét foltokban emberi vérsejtek maradványait találták. Az egész lepelen csak valódi vérfoltok vannak, de semmi mesterséges festék nem található. Ki van zárva, hogy egy középkori festőművész készítette volna, amint korábban egyesek gondolták.
A lenyomatok a szövetrostok oxidációja útján jöttek létre, amit bizonyos savak okoztak. A vér és izzadság aminosavat tartalmaz. Az aminosav a mirha-aloéval vegyülve egy rozsdabarna színanyagot képez, ami vízben oldhatatlan és nem lehet a szövetből kimosni.
Különösen nagy feltűnést keltettek azok a diapozitív képek, amelyeket egy elektronikus VP-8 képelemzővel készítettek. (Ez a műszer egy speciális sűrűség-mérő, ún. mikrodenzitométer, amit az űrkutatásban használnak.) Amikor ezzel a készülékkel vizsgálták a leplet, a TV-ernyőn megjelent a holttest térbeli alakja, mint egy dombormű. Ez is döntő bizonyíték arra, hogy a lepelen látható kép nem festmény, hanem valóságos emberi test eredeti lenyomata.
A kutatók kijelentették: „Eddig még senki sem láthatta ilyen világosan s elevenen ennek a megkínzott és keresztre feszített embernek alakját, akinek még összetört s véres arcáról is emberfeletti erő és méltóság sugárzik!”
Ez a férfi 182 cm magas és kb. 40 éves volt. (Az orvosok megállapítása az áldozat életkoráról megegyezik a ténnyel, hogy időszámításunk Krisztus születése után hét évvel kezdődik.)
A haj és a szakáll formája azt a jellegzetes viseletet mutatja, amely a galileai tanítók ismertetője volt. A férfi válla véresre van horzsolva egy kereszt gerendájától. A térde szintén teli van horzsolással és sebbel, ami arra utal, hogy többször is elesett a nehéz gerendával. A hátán lévő sebek nyomába pontosan beleillik az ókori római korbácsokra erősített két fémgolyó.
Három szeggel feszítették a keresztfára: két szeget a két kéztőbe vertek, a csuklóízületek közé, nem a tenyérbe. A tenyérbe vert szegek nem tudták volna fenntartani a test súlyát. A harmadik szeggel a lábakat erősítették a fához úgy, hogy a bal lábfejet a jobb lábhoz fektették.
Ezért a bal láb rövidebbnek látszik a lenyomaton, mert a holttest már merev volt, amikor a lepelbe takarták. – A mellkas jobboldalán, az 5. és 6. borda között egy 8 cm hosszú és 2 cm széles ovális sebhely látható. Ez a lándzsadöfés nyoma.
A lándzsa hegye a jobb felső szívkamrába talált, amely közvetlen a halál után még tele volt friss vérrel. Ugyanakkor vizenyő vagy vérsavó gyülemlett fel a szívburokban és a tüdőben. (Szent János mint szemtanú mondja, hogy amikor a lándzsával megnyitották Jézus oldalát, azonnal víz és vér folyt ki. Jn 19, 34.) Az orvosok szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy a keresztrefeszítettek tetanuszgörcsben és fulladásban haltak meg.
A 3. századig többszáz embert feszítettek keresztre. Köztük azonban csak egy volt, akit a kivégzés előtt megkorbácsoltak s tövissel koronáztak, és akinek oldalát is átszúrták, miután látták, hogy „már kilehelte lelkét” .. .
A turini lepel megrázó erővel mutatja ma nekünk Jézus kínszenvedését, kereszthalálát és feltámadása tényét is. Mindaz, amit leolvashatunk róla, pontosan megegyezik az evangéliumok beszámolóival.
A szakemberek szerint a holttest legfeljebb csak 40 órát tölthetett a lepelben. Ha tovább lett volna benne, akkor a lenyomatok elmosódtak volna a holttest fokozódó bomlása miatt. –
Jézust péntek este hat óra körül tették a sírba, és vasárnap hajnalban már nem volt ott. Tehát kb. csak 33 órát pihent a teste a lepelben.
A bizottság ezzel a mondattal fejezte be jelentését: Bár az eredmények meggyőzően igazolják a lepel valódiságát, a ténye és története mégis csak misztérium marad …
Aki elmélyedve tudja szemlélni a turini lepelen látható arc fenséges vonásait, megérzi, hogy ez az arc némán is hirdeti a hitvallásunk alapvető igazságát:
FELTÁMADT A HARMADIK NAPON!
Hiszek a feltámadásban és az örök életben!
Forrás: Teres Gusztáv S. J.: A Keresztút. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1986