Mindszenty bíborosról

Gyermek- és ifjúkor

A Vas megyei Csehimindszent faluban 1892. március 29-én született az a fiúcska, akit néhány nap múlva Jézus nevelőatyja, az ács József pártfogása alá helyeztek, mert a keresztségben az ő nevét kapta. Apja, Pehm János húsz hold földön gazdálkodott, s emelett bíróként jutott ideje a falu ügyesbajos dolgaira is. Anyja, Kovács Borbála uránál tíz évvel volt fiatalabb. A buzgó katolikus párnak hat gyermeke született, de csak az elsőszülött József és két húga jutott el a felnőtt korba, a másik három testvér fiatalon elhalt. A gyermekkor ennek ellenére boldog volt, olyan, mint a századforduló tájén minden magyar parasztfiúé. Pehm József (mert csak 1941-ben változtatta nevét szülőfaluja után Mindszenty-re) az osztálytalan falusi elemi iskolába járt. Itt tánt fel a tanítónak és az idős plábánosnak a gyermek korán megmutatkozó értelmessége, gyors felfogóképessége. Az anyának, Borbála asszonynak sok imádságába került az égiek felé, sok-sok szelíd kérlelésbe a szigorú férj mellé, amíg eldőlt a fiú sorsa: az ötödik elemi elvégzése után a megyeszékhely Szombathelyre került a csornai premontrei kanonokok vezette Szent Norbert gimnáziumba. Évről évre jobban tanult és jeles eredménnyel érettségizett. A diákok püspöke, Majláth Károly belelátott az ifjú lelkébe, s fölfedezte benne a pap hivatás első jeleit, amelyek oly sok fiatalemberben ott rejtőznek a Mester hívása nyomán, s melyeket oly könnyű eltűntetni. “Légy, fiam, világi pap!” – mondta neki Erdélyország püspöke. Pehm József a tanácsot megfogadva jelentkezett a szombathelyi egyházmegye papnövendékei közé.

Az első világháború tornyosódó fellegei beárnyékolták a szentelésre készülés idejét, s a kersztény nem zetek a krisztusi szeretetparancsot megtagadva már majdnem egy év gyilkolták egymást, amikor Mikes püspök 1915. június 12-én pappá szentelte Pehm Józsefeket. Az ifjú pap szülőfalujában mutatta be az első szentmiséjét, majd megkezdte a fiatal papok szokásos pályáját, vagyis káplán lett. Másfél évig Felsőpatyon káplánkodott, a szémszédos Jákfa község és a környék hitoktatója, papja volt. Ekkor , káplán korában adta ki “Az édesanya” című könyvét, amihez kispapévei alatt gyűjtötte az anyagot.  1917. február 1-én új beosztást kapott: a zalaegerszegi minnázium hittantanára lett. Itt, az új állomáshelyen lapot alapított, majd a világháború végén s a gyorsan bekövetkező összeomlás során a keresztény szellemű polgitizálás sem volt számára idegen terület. A magát haladónak beállító, am a trianoni katasztrófát kivédeni képtelen kormány helyi megbízottjainak útjában állt az egyre nagyobb befolyású, közvedveltségnek örvendő, szilárd akaratú fiatal pap, akit nem lehetett demagóg szónoklatokkal ámítani. Csak a tanácsköztársaság bukása után tért vissza zalaegerszegre, hogy  hamarosan megkezdje negyedszázadig tartó lelkipásztori műküdését.

A zalai apát

Pehm József visszatérésekor már nem volt plábánosa a városnak, és a hívek bizalma a fiatal, hoszonhét éves hitoktatót jelölte a megyeszékhely, Zalagerszeg és öt filiális község élére. Kívánságuk találkozott a püspök jóváhagyásával és 1919. október elsején megkezdődhetett egy olyan eredményes, negyedszázadra nyúló plábánosság, aminek párja kevés akadt az egész országban. Igazi lelkipásztornak bizonyult a felelős beosztásba, és öt év múlva az apáti cím, amelyet püspökétől kapott, az Egyház hivatalos elismerését jelentette.

A veszprémi püspök

Az új állomáshely elfoglalásának hetei tragikus ég beteljesedését sejtették. A néetek megszállták az országot, s az államimádat őrülete hazai földön is átcsapott a legelemibb emberi jogok sárba tiprásába. Az új főpászort, aki 1941 óta magyarorsága hangsúlyozására a Mindszenty nevet viselte, 1944. március 25-én szentelték püspökké a magyar Sionban, az esztergomi bazilikában. Történelmi jelentőségű tettek vártak rá, s közben a mindennapok egyházi életét sem hanyagolta el. Mert rövid veszprémi tartózkodása latt a háborús végpusztulás nehézségei közepette 34 új plébániát és 11 katolikus iskolát állított fel püspöksége területén.

Történelmi jelentőségűnek bizonyolt a földosztásra vonatkozó terve, amit a kormány a hadihelyzetre hivatkozva szinte erőszakkal akadályozott meg. A püspöki kar új tagja fogalmazta jelentős résztben azt a körlevelet, amelyben a magyar katolikus Egyház felelős vezetői a hazai zsidóság deportálása ellen 1944 júniusában tiltakoztak. Amikor pedig az őfolyamán a harcok magyar földre csaptak át, Mindszenty József s három dunántúli főpásztortársa levélben szólították fel a nyilas kormányt és a h advezetést: kíméljék meg a Dunántúlt, állják útját a háborús pusztításnak.

A válasz nem sokáig késlekedett. A nyilasok a veszprémi püspököt 1944. november 27-én letartóztatták majd decemberben Sopronkőhidára hurcolták. A legszomorúbb háborús karácsonyon az apostolutód püspök fogolyként, börtönben mondta ez éjféli misét. Ki gondolta volna, hogy már elővételezte későbbi sorsát? A fogságból 1945 húsvétján szabadult és április 20-án mehetett vissza veszprémbe.

Az ország oromokban hevert, s a megszálló csapatott mögött Moszkvából hazaküldött kommunisták még a törvényesség álarca mögé rejtőzve a hatalom átvételére készülődtek. Ebben a légkörben született meg a magyar püspöki kar első, háború utáni körleele 1945 májusában, amely szólt a hadifoglyokról, a deportálásról vagy a menekülésből visszatérőkről, s összetartozást, egyetértést, megbocsátást sürgetett. A földreform ugyan az Egyház intézményrendszerének anyagi alapjait vette el, a püspökök ez ellen mégsem tiltakoztak, csupán a nehézségek jövőbeni megoldásának reményét hangsúlyozták.

Az ország prímása

A Szentszék a politikai körök ellenkezése dacára is ragaszkodott megfontoltott választásához, az esztermomi érsekség betöltésénél. XII. Piusz pápa 1945 szeptemberében Mindszenty Józsefet állította a püspökikar élére, a hírt Grősz József kalocsai érsek szeptember 15én tette közzé. Október 7-én megtörtént érseki székfoglalója Esztergomban, és a következő év elején a bíborosi kalapot is átvehette  a pápától Rómában. Ekkor 1946. február 21-én mondta nki XII. Piusz a kövektezőt: “Az új bíborosok közül te leszel az első, akinek vállalnia kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot.”

A beszédből mégsem ez maradt meg az emberek emlékezetében, hanem az a mondat, amelyet a történelmi valóság tudatos meghamisítói évtizekeden keresztül félremagyaráztak: “Ha a balszerencse elmúltával a nemzet józansága hidat ver az örvény fölött, mint Pontifex, mint a hídverő, és több, mint 900 év  jogán az ország első záslós ura, a ti érseketek, azi országa prímása is ott lesz közjogi életünk helyreállításában és továbbvitelében.” Ekkor, 1945 őszén joggal mondhatta ezt a hercegprímás, mert a nemzetgyűlés cak 1946. február 1-én változtatta meg az államformát, s következésképpen a prímás jogállását is. Az új hatalom nem kért a fölajánlott segítségből, mert aki a hazát és a nemzetet élő lelkiismeretként akarta szolgálni, nem áltatta sem magát sem híveit. Az ország ugyan megszabadult a háború rémségeitől, de nyugati győztesek jóváhagyásával keleti, idegen hatalom rendezkedett be és vette irányítása alá az ország életét.

Az egyházi iskolák ellen időközben megindultak a támadások, s a magyar oktatás szétbomlásának a réme fenyegetett. Mindszenty bíboros az egyházi és nemzeti megújulás eszközéül az egész ország területére kiterjedő ünnepségsorazatokat választotta, s ezek közül leghatásosabbnak az 1947. augusztus 15-től 1948. december 8-ig tartó Boldogasszony Éve bizonyult.

A tömegek bátor hitvallása egybeesett a nemzetközi kommunista mozgalom megerősödésével, s ez drámai eseményekbe torkollt. Az egyházi iskolák  1948 nyarán törént államosításának, majd a bíboros letartóztatásának, elítélésének közvetlen kiváltó oka a Kominform két gyűlése volt 1947 őszén és 1948 nyarán. A hazai kommunista vezetők is részt vettek rajta, és a többi, szovjet befolyás alá került országban működő elvtársaikkal együtt a moszkvai küldöttségtől súlyos szemrehányásokban volt részük. A politikai harcot meg kellett gyorsítani, a koalíciós mdszereken túl kellett lépni. Ennek legjobb eszköze az egyházak, s nemzetközi fontossága miatt elsősorban a katolikus Egyház megsemmisítése. Ezzel kezdetét vette a nyílt egyházüldözés, a helyi egyházak vezetőinek félreállítása, bebörtönzése, hogy a pásztorok nélül maradó hívő tömegek szétszéledjenek, s hatalom kénye-kedvére érvényesíthesse akaratát.

A vértanúság és számkivetés ideje

A hatalom szirénhangjai 1948 tavaszán az egyháziak küzül néhánynál visszhangra találtak, aki tárgyalások útján szerették vola terelni az események menetét. Nem vették észre, hogy a harcos párt már meghirdette az Egyház felszámolását, és az állam semmi őszinte jelét nem adta tárgyalókészségének. Egyébként a prímás is tárgyalt volna, de ehhez legelemibb feltételek is hiányoztak. A helyzet megítélését illetően némi megoszlás volt tapasztalható, és az iskolák állomosítása 1948 nyarán megörtént. A Mária-napok megtartását az ország számos pontján akadályozták, és a bíboros lelkipásztori működésének utolsú, nyilvános szakasza már a megfélelmítés jegyében zajlott. A püspöki kar egységesen állást foglalt vezetője mellett, a gonoszságot azonban ez nem tudta megállítani.  Novemberben a bíboros munkatársai közül tartóztattak le néhányat, majd az esztergomi prímási palotában december 23-án házkutatást tartottak, s a prímást karácsony másodnapján, Szent István első vértanú ünnepén elhurcolták a budapesti, hírhedt ÁVH-s központba, az Andrássy út 60-ba. Hazaárulás, devizabűntett vádjára hivatkozva jelentették az újságok a letartoztatást, beismerő vallomását. A főpap látnoki lelkülettel előre tudta sorsát, mert püspöktársait levélben előzőleg tájékoztatta, hogy nem mond le az esztergomi székről, és nem vall be semmi bűntettet, mivel ilyesmi nem terheli a lelkét. Ha mégis “vallomást” tenne, azt semmisnek kell tekinteni, mert csak a test gyöngesége.

Hosszú hetek folyamatos kínzása következett. Lelki és testi megaláztatások sorozata, kihallgatások egymásutánja. Nem engedték aludni, cellájában a villany állandóan égett ,megverték, sőlyosan bántalmazták. Végül a test megtört, s az egész ország névének megfélelmlítését célzó kirakatperben “beismerő” vallomást tette a vele letartüztatokkal együtt. Ez volt az első koncepciós per Magyarországon. A hatalom legfőbb ura a per esetleges sikertelenségére célozva más megoldást helyzett kilátásba, amikor azt mondta: “a magyar Egyház csak vagonkérdés.” A magán népbíróságnak nevezett vészbíróság különtancsa 1949. február 7-én hirdette ki az elsőfokú ítéletet, amely Mindszenty bíborosra életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki, a “hazaárulás, hűtlenség és valutaűzérkedés” miatt. A fellebbviteli tárgyalás ezt hagyta jóvá. A hatalom szédületében élők életfogytiglani börtönre ítélték a magyar Egyház fejlét, de mi más lehetett volna híveiért és népéért munkálkodó főpap sorsa? – amikor ugyanazok eégsz nékeket ítéltek életfogytiglan kommunizmusra!

A bíborost börténévei alatt csak édesanyja kereshette fel, de ő sem haradhatott fiával egyedül egyetlen percre sem. A szerzetesrendek fölszámolását, ami 1950 nyarán következett be, inkább csak sejtette, mint tudta, Idők során fogásának körülményei enyhültek, a szabadságot néhány napra azonban csak az 1956. október 23-án kitört forradalom hozta meg számára. A forradalmárok október 29-én szabadították ki, s ezt követően a fővárosba hozták. November 1-én, Mindenszentek ünnepén történelmi jelentőségű rádiószózattal fordult az ország népéhez. “Hossú fogság után szólok a magyara haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben sincs győlölet szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadtja meg most hazánkat.” A rendet, megbocsátást, a békés életet hirdető beszdéet a forradalom leverését követő terror alatt a propaganda annyira meghamisította, hogy skan még most is alig tudják elhinni, hogy Mindszenty bíboros nem az egyházi birtokokat követelte vissza 1956-ban.

A szovjet tankok érkezésekor menekülnie kellett, s november 3-én az ISA nagykövetségi épületébe kért bebocsátást. Ez a fogsága még hosszabb lett, mint az előző. Hazájában száműzöttként élt tizenöt éven át. Szenvedett az állhatatosság példáját sugározta akkor, amikor a terror alábbhagyásával egyre többen tértek a “haladás” útjára. Ő tudta, hogy csak a krisztusi úton érdemes haladani, de azon vinni kell tovább keresztet.

Az általános politikai enyhülés hozott változást sorsában. A Szentszék képviselővel folytatott tárgyalások uátn 1971. szeptember 28-án elhagyta az országot. VI. Pál pápa Rómában a vértanúknak kijáró tisztelettel fogadta. A bíboros a bécsi Pázmáneumban telepedett meg, s a külhon magyarságnak lett lelkipásztora, ha már itthoninak nem lehetett. Legnagyobb keresztjét 1974. február 5-én engedelmes lélekke fogadta el, amikor VI. Pál pápa megüresdettnek nyilvánította az esztergomi prímás – érseki széket. “A számkivetésben nem érzek keserűséget” – írta a történtek után. öldi számkivetését 1975. május 6-án cserélte föl a mennyei hazára, s hazatértéig ideiglenesen a máriacelli bazilikában nyugodott.

Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek 1991 május 4-én az esztergomi bazilikában helyezte végső nugalomra a vértanú, majd száműzött bíboros hazatért hamvait, hogy azok ott pihenjenek a föltámadásig.

(Dr. Török József: Mindszenty bíboros élete)